Amit soha ne higgy el egy Theta Healing tanárnak
Szélsőséges nyilatkozat létezik sok-sok-sok a Theta Healing világában is, Theta Healing tanároktól is. Ez is egy terület, amiről születnek összeesküvés elméletek, szkeptikus nézetek, lehúzó nézőpontok, de társulnak hozzá felemelő nézőpontok is, tehát van itt minden, amolyan vegyesfelvágott. Ez nem jó vagy rossz, ez van! De, az biztos, hogy ha valaki a végletből beszél, az nem biztos, hogy 100%-ban úgy is van, vagy fedi a teljes valóságot. Lehet, hogy az ő valóságában így van, és így működik, de jelzem az az ő valósága, attól még egy másik ember valóságában lehet, hogy máshogy mennek a dolgok.
Ha valaki úgy nyilatkozik nektek a Theta Healing alaptanfolyamról, hogy „ott csak egy kis ízelítőt kapunk a Theta Healingből, ott nem lehet akár profin megtanulni magát a módszert, mert az „csak” az alaptanfolyam” az abból a valóságból teremti magának az összes tanfolyami résztvevőjét, ahol ez a minta mozgatja az embereket. Miért produkálják ezt neki a tanfolyami résztvevők? Miért lesz ezeknek a jövőben tanfolyami résztvevőknek ez a valósága? Mert előtte előre elhitték neki, mert például beszéltek már vele, vagy hallották őt erről nyilatkozni, vagy már eleve ezt a mintát tudják hozni, így ezen keresztül tudnak tanfolyamot is választani. (Tehát vagy elhitted neki, előre, hogy ez van, slussz-passz, vagy pedig korábbról jön ez a minta.) Ezek, vagy más tanfolyami résztvevők az ezt hirdető, ebben hívő Theta Healing tanárnak valószínűleg nem tudták megmutatni az ellenkezőjét, azt, hogy az alaptanfolyam igenis egy mindent megadó tanfolyam. Lehet, hogy megmutatták, de a tanár nem tudta észrevenni, vagy nem akarta.
Mert mi történik egy tanfolyamon?! A diák elmegy és hallgat a tanárra, elhiszi azt, amit a tanár neki mond azzal a módszerre, azzal a tananyaggal kapcsolatosan, amiben ő tanár. Aki korlátozó mondatot, vagy mondatokat, hiteket mond tanár létére, hogy például ez a Theta Healing ásás technika nehéz, sok tanfolyamot kell hozzá elvégezni, ő vagy nem akarja azt észrevenni, ami az orra előtt van és számtalan tehetséges tanfolyami résztvevővel van megáldva vagy ő nem szeretné azt, hogy bárki túlnőjön rajta, akár már az alaptanfolyamon is. Egyet tudni kell. Senki nem tud a másikon túlnőni abszolút értelemben, egy-egy dologban biztosan megtörténik, de nem mindenben. Például engem Duzmath Ágnest minden tekintetben nem lehet túlnőni, mert én egyedi vagyok, minden tanfolyami résztvevőm is egyedi, így egymáshoz mérni magunkat értelmetlen. Mindenki egyedi ezáltal az egyediségünkben túlnőhetetlenek vagyunk. Arra fókuszálj, hogy mindenki megismételhetetlen és biztos, hogy egy idő után érteni fogod, amiről most beszélni szeretnék. Tehát nekem attól félni, hogy kisebb, vagy kevesebb leszek, mert valaki nagyon ügyes már az alaptanfolyamon ilyen eszembe sem jut, mert tudom, hogy mindenki más történettel jön, máshonnan, más az előző élete és miért ne lehetne akár bizonyos tekintetben több, az nekem nem fáj, nem gyengít, nem leszek tőle kevesebb, rosszabb. Lehet, hogy az a tanfolyami résztvevőm már 4 előző életében profin használt hasonló rendszert, mint a Theta Healing ezért van a kisujjában, akkor persze, hogy a második napon elég sok régi thetast is képes lenne leiskolázni abból a tudásból és miért ne kérhetne pénzt már a tanfolyam utáni első napon konzultációs díj formájában, ha ő már felkészült? Tehát az összeméricskélés nélküli tanítás és tanulás lenne a legfontosabb. Te aki ott ülsz a tanfolyamon és úgy érzed, hogy nem tudsz semmit, az nem úgy van, csak félelmeid vannak, amit könnyen le lehet tenni. A tanáron nagyon sok múlik, hogy te mennyi tudsz megtanulni, ez attól függ, hogy ő mennyit hajlandó átadni, és azon is, hogy mennyi korlátozó hitet sugalmaz neked. Természetesen rajtad is múlik. Mivel a folyamat több szereplős és nem otthon egyedül olvasol erről a módszerről és tanulod magadól, így a tanáron is múlik, hogy te milyen tudással fogsz hazamenni.
Aki azt mondja, hogy az ő tanfolyami résztvevői buták, tehetségtelenek, az nem mond igazat, mert te nem vagy az, maximum nem voltál elég empatikus, igazi ízig vérig tanítani tudó, tudást átadni tudó tanárnál és esetleg még félelmeid is vannak. A tanáron nem tudsz változtatni, a félelmeiden igen. Viszont tudásért elmehetsz egy másik tanárhoz, akinél ismét elvégezheted az alaptanfolyamot. Nálunk több ilyen ember volt már, akik valódi tudással távoztak és minden megértettek, amit korábban nem.
A biztos alapok nélkül kicsit nehezebb pályán fogsz közlekedni.
Azon a Theta Healing tanári tanfolyamon, amin mi voltunk csak ketten magyar tanfolyami résztvevők, mi azt hallottuk Viannatól, hogy bárki túlnőhet Viannan ez nem tilos és ezt hallottam életem első alaptanfolyamán is Budapesten. „Bárki, bármikor túlnőheti Viannat”. Én ebből az alaphitből indultam. Tehát számomra ez azt jeleni, hogy akár a Theta Healing alaptanfolyamon is ez megtörténhet, hiába Vianna a módszer felépítője, kitalálója, attól még bárki csinálhatja nála is jobban. Ez szabad! Vianna Stibal szájából hallottam, további legalább 100 tanfolyami társammal egyetemben. Ez lehet, hogy nagyon-nagyon furcsán hangzik, de tényleg így van. Ha valaki valóban tudja, hogy miről szól a Theta Healing módszer, az ezen amúgy meg sem tud lepődni. Aki azt mondja, hogy ilyen nincs, hogy túlnőjél Viannan, vagy ahhoz nagyon sok tanfolyamra van szükség, az a tanár ezzel már be is korlátoz és megtanulod ezzel azt a mintát, hogy az alaptanfolyam igazándiból nem sokra elég, vagy lehet, hogy elég, de három nap nem elég és te három nap alatt ne is gondold azt, hogy elég ügyes és profi lehetsz. Pedig lehetsz!
Miért mond ilyet és ehhez hasonló korlátozó hitet egy Theta Healing tanár?
1. Neki is ezt mondta a korábbi tanára, hogy ez így van, és ő is ezt elhitte. (Elhitte a tanára valóságát.)
2. Neki nem ment az alaptanfolyamon még a módszer, lehet, hogy még nem is igazán értette, amikor azt tanulta az alaptanfolyamon, így csak ezt tudja mondani, mert vele ez történt, ezt élte meg. (A saját tapasztalatáról beszél, a saját valóságából és más ember valóságát nem vizsgálta meg ezzel kapcsolatban.)
3. Nem akarja, hogy túlnőjél rajta, így szándékosan bekorlátoz.
Valószínűleg az én szűrőm már a kezdetek óta Vianna megengedő nézőpontjára van behangolva és ezért találkoztam már számtalan olyan teljesen „kezdő” Theta Healing alaptanfolyami résztvevővel, akik könnyűszerrel mindent elsőre megértettek és csodásan ástak. (Nyilván erre őket meg kellett tanítanom, át kellett adnom a tudást.) Olyan csodásan, és értéket képviselően dolgoztak, hogy azért már ott azonnal konzultációs díjat kérhettek volna. Nálam már volt nem egy és nem kettő ilyen tanfolyami résztvevő. Persze, lehet azt mondani, hogy csak én vagyok ilyen helyzetben, hogy ezen emberek engem találnak meg, de nem hinném. Én olyan szerencsés helyzetben voltam, hogy akinél annak idején alaptanfolyamon és haladó tanfolyamon (Szilasi Márti) voltam ő nem korlátozott be semmi olyan hittel, ami meggátolt volna abban, hogy a Theta Healinget ügyesen tudjam csinálni. Nem volt bennem semmiféle félsz, mert nem hallottam soha olyat a tanáromtól, hogy ez nehéz. Illetve, ha mondott volna én azt sem hittem volna el, mert én szeretek tisztán, nézőpontok nélkül állni egy módszerhez. Én is ebből a térből tanítok, máshonnan nem is tudnék, mert az nem az én valóságom. Én akkor, amikor Theta Healing tanfolyamot választottam nem voltam ilyen kiváltságos helyzetben, mint most ti. Nem volt olyan sok információ erről a technikáról, nem volt magyar nyelvű könyv, ami videót találtam magyarul, azt is inkább 1 perces nézés után becsuktam, mert úgy éreztem, hogy az nem az én utam. Úgy mentem tanfolyamra, hogy semmit nem tudtam róla, akit kérdeztem és már tanulta az ásást, ő nem tudta elmondani, hogy mi is valójában ez a módszer. A nyílt napon sem volt egyértelmű, hogy mi lesz ez valójában. Nem ért semmiféle korlát a Theta Healing alap és haladó tanfolyamon, így az én valóságom a Theta Healinggel kapcsolatban annyi volt, hogy ez könnyű, mert ezt hallottam és valóban könnyen is ment. Olyan magától érthetődően.
Az biztos, hogy én olyan helyzetben vagyok, ami speciális, mert figyelek, összefüggéseket figyelek meg, de nem görcsös tudatossággal, csak összeáll a kép. Ezt már kiskorom óta művelem, így számomra nem megterhelő figyelni. Érdekel, hogy figyelhetek. Ezért van az, hogy én valószínűleg a megfigyelőképességemnek köszönhetően is vettem észre ezeket a „2 perc után profi” tanfolyami résztvevőket és nem estem kétségbe azon, hogy ez, hogy lehetséges, hanem örömmel és lelkesedéssel éltem meg ezeket a megfigyeléseket és tapasztalásokat. Én is azt hirdetem, hogy a Theta Healing egy kivételes módszer, amit nagyon egyszerű és könnyű elsajátítani, így a tanfolyami résztvevőim könnyen és egyszerűen tanulják meg. Azt viszont tudni kell, hogy tényleg nem mindenki lesz elsőre profi, ott rögtön azonnal a tanfolyam után.
Miért van ez? Hidd el nem azért, mert te kevesebb vagy. Azért mehet egy kicsit nehezebben, mert még olyan hitrendszereid vannak, amelyek kidolgozásra várnak a könnyűséggel, könnyű tanulással, profizmussal, önbizalommal kapcsolatban. Ha valakinek nem megy valamiért könnyen, pedig érti, mindent tud, akkor én biztos, hogy ásnék magamnak, vagy megkérnék valakit hogy ásson nekem a Theta Healinggel kapcsolatos bizonytalanság érzésemre, vagy arra az érzésre, hogy ez nekem nehéz. Arra is ásnék, hogy nekem szabad-e közvetlenül kapcsolódnom Istenhez. Ha ezek ki vannak pucolva valószínűleg te is elindulsz a profivá válás útján. Lehet, hogy arra is ásnék, hogy „hogy érint az engem, ha valamiben profi vagyok, kimagasló teljesítményű vagyok”. Tehát ahhoz, hogy profi légy, bár még nem tudod annak látni magad elsősorban korlátozó érzelmeket érdemes elengedned és táplálóakat lehívnod.
Amin még érdemes lehet dolgozni azoknak, akinek a Theta Healing használatával kapcsolatban van nehézségük…:
A profizmus egyik feltétele a gyakorlás és hit a módszerben, abban a dologban, amit csinálsz, amit választottál, jelen esetben a Theta Healingben. Ezek nélkül nem megy. Hit akár a Teremtőben, vagy egy felsőbb erőben, hit magadban, hogy ezt te meg tudod csinálni, és érdemes kiszállni a Theta Healinggel kapcsolatos összes korlátozó nézőpontból, amiket korábban hallottál. Nyilván ez „csak” egy-két dolog, amit most ide leírtam, lehet, hogy nálad más ügy van a felszínen, de hidd el, hogy neked is tud menni, csak gyakorolj, olvasd el a munkafüzetet és a könyvet is, akár többször csináld meg a gyakorlatokat és csináld a meditációt. Menj ismétlő tanfolyamra, ha úgy érzed, hogy szükséges, ha úgy érzed, hogy valami hiányzik. Ha nem mész vissza alaptanfolyamra, akkor a haladón kérdezd meg az összes kérdésedet, akár az alapokkal kapcsolatban is, a tanár, ha empatikus, ha valóban az a célja, hogy megértsd, és tudd a módszert, akkor válaszolni fog.
Ha szeretnéd könnyű hitrendszerek között tanulni a Theta Healinget, támogató légkörben, akkor gyere és csatlakozz bármelyik meghirdetett Theta Healing tanfolyamukhoz.
https://www.ilovetheta.hu/theta-healing-alap-tanfolyam/
Válaszd a gyakorlatorientált igazi Theta Healing tudást!
Jelentkezz be konzultációra, ha ásást igényelsz! Várlak szeretettel! https://www.ilovetheta.hu/theta-healing-konzultacio-egyeni/
Amennyiben máshol végeztél alaptanfolyamot, de szeretnél kérdezni a módszerrel kapcsolatban, arra is van lehetőség. Jelentkezz be konzultációra, és nagyjából 1-1 és 1/2 óra alatt online átbeszéljük, hogy milyen kérdéseid vannak és azokra mik a válaszok. Ennek díja annyi, mint egy konzultáció. https://www.ilovetheta.hu/theta-healing-konzultacio-egyeni/